A Tai Chi Chuan eredetileg harcművészet volt, de ma már ritkán gyakorolják ilyen céllal. A Tai Chi Chuan a Chi Kung (qigong) egyik formájának is tekinthető, és kapcsolatban áll a taoista meditációval is.
Tehát miért gyakoroljuk a Tai Chi Chuan-t, ha ugyanúgy gyakorolhatnánk Chi Kungot, taoista meditációt és önvédelmet?
A Tai Chi Chuan nagyon egyedi, mert nemcsak e 3 gyakorlat előnyeit aratja le: Amikor Chang San Feng ezeknek az elemeknek az egyesítésével létrehozta a Tai Chi Chuan-t, valami újat és egyedülállót alkotott, és előnyei messze meghaladják elemei összegét.
A Chi Kung (qigong) gyűjtőfogalom mindenféle energetikai gyakorlatra. A Chi Kung gyakorlatok célja a chi áramlásának növelése és harmonizálása a testben. A Chi Kung legkorábbi kezdetei az ókor ködében rejtőznek, a legkorábbi utalások 5000 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, de a kezdetek valószínűleg sokkal régebbiek.
A Tai Chi Chuan-t a taoista bölcs Chang San Feng találta fel, valószínűleg a 12. században. Külsőleg harcművészet, de belső elvei a Chi Kung-ból és a taoista meditációból származnak.
A Yang-család hagyománya szerint a Tai Chi Chuan-t Chang San Feng bölcs alkotta meg. Külső harcművészetek (Shaolin) mestere volt, mielőtt a halhatatlan Huo Lung (tűzsárkány) személyes tanítványává vált, akitől taoista meditációt tanult. Meglepődött az energiáramláson, amit a meditáció során tapasztalt, és megkérdezte a mesterét, hogyan építhetné be ezt az energiáramlást a harcművészetébe. A mester hallgatott. Aztán Chang San Feng tanúja volt egy daru és egy kígyó küzdelmének, és hirtelen rájött, hogy éppen a princípiumokat látta működés közben. Ezután módosította a külső mozdulatokat, amíg azok összhangba nem kerültek a belső chi-áramlásával, így létrehozva egy új művészetet: a Tai Chi Chuan-t.
A Tai Chi Chuan-t titokban adták tovább, amíg fel nem bukkant Chenjiagou-ban, amikor Chiang Fa, egy arra járó idegen, megtanította a falusiaknak.
A Tai Chi Chuan hosszú ideig csak titokban került átadásra, egészen addig, amíg el nem jutott a Chen faluba, ahol Jiang Fa tanította ott. Yang Lu Chan ezt a művészetet Chen Chang Hsing-től tanulta, és később Pekingbe ment, ahol a császári testőrség oktatója lett. Művészetét, amely korábban más nevek alatt volt ismert, például „pamut boxolás“ vagy „puha boxolás“, végül „Tai Chi Chuan“-nak nevezték el.
Yang Lu Channek két fia volt, akik viszont híres mesterek lettek. Ettől kezdve művészetüket nemzedékről nemzedékre adták tovább a Yang családban. De a Yang család mestereinek más diákjaik is voltak, császári testőrök, mandzsu hercegek és más fontos személyek. Ezeknek nem tanították meg a stílus egészét, amelyet a család féltékenyen őrzött. Ezek a diákok viszont saját diákokkal rendelkeztek, akik viszont a Tai Chi Chuan saját változatát tanulták. Rengeteg különböző módja volt a mozdulatok végrehajtásának, amelyeket gyakran az első gyakorló családneve után neveztek el, azaz Wu, Hao, Tung vagy Sun. Így jöttek létre a sok „stílus“. Az eredeti most már a család nevét kapta, amelyben átadták, innen a Yang-stílus. A Yang család néhány diákja, különösen Yang Cheng Fu diákjai, nem változtatták meg a stílus nevét, amelyet tanultak, bár nem tanították nekik az eredetit, vagy maguk végeztek változtatásokat. Egy ilyen diák különösen híressé vált azzal, hogy elhozta a Tai Chi Chuan (taijiquan) művészetét a nyugatra: Cheng Man Ching.
Fu Zhong Wen szerint „csak egy Tai Chi van“. Azt állítja, hogy valójában Yang Lu Chan Chen Chang Hsing-től tanulta azt a formát, amelyet ma Yang-stílusként ismerünk, és nem ő találta ki.
Chu King Hung mester Yang Lu Chan dédunokájának egyik három személyes tanítványa. A családi stílust úgy tanítja, ahogyan mesterétől tanulta, akinek az őseitől adták tovább.
A külső harcművészetekhez magas fokú erőnlét és erőnlét szükséges ahhoz, hogy hatékonyak legyenek. Általában a nehezebb, erősebb és/vagy gyorsabb személy győz. Az életkorral a harci képesség csökken.
A belső harcművészetekben a mozgások motorja nem a hagyományos értelemben vett erő. Ez a chi, amelyet közvetlenül lehet használni az ellenfél meridiánrendszerén keresztül. A technikák erőfeszítés nélküliek, ha helyesen végzik őket, még egy sokkal erősebb vagy nehezebb ellenféllel szemben is.
A külső harcművészetek alapjait néhány hónap alatt meg lehet tanulni, a belső művészetekben több év intenzív edzés szükséges, mielőtt a technikákat önvédelemben alkalmazni lehet.
Ma már nagyon ritkák az igazi belső művészetek. Még a jól ismert belső harcművészeteket, például a Pa Kua Chang (baguazhang), a Hsing I Chuan (xingyiquan) és a Tai Chi Chuan (taijiquan) is általában külsőleg gyakorolják, a belső elveket elvesztették. Az Original Yang Style kivétel, a belső elveket nem felejtették el, és mindenki megtanulhatja őket.